Otthon töltött őszi szünet..

 Ahogyan az ablak melletti székemen ültem, ölemben a laptopommal, ki-ki nézegettem az őszülő tájra. A korhadó, öregedő fák levelei gyönyörű színekben pompáztak. Kerítésünk léceit megviselték az évek, jobbra-balra dűlöngéltek, és olyan volt, mintha már csak a szőlőtőkék tartanák őket össze. Néha egy-egy bogár nekicsapódott az ablaknak, majd halk koppanással leesett. A szomszéd ház udvarára bekukkantva, a tyúkocskákat és egy kiscicát az anyukájával láttam, na meg a kutyájukat ahogyan az én fehér szobakutyámmal éppen egy kis sáros földben hemperegnek. Nesze neked városi eb, gondoltam magamban, és mosolyognom kellett a látványon. Általában télire is kint felejtjük a hintaágyat merő véletlenségből ezért most egy szép levéltakaró borította. Mellettem a földön két piciny unokatesóm éppen egy dobozt rámolt ki, de szép csendben mert megkértem őket. Az egyik hirtelen ideszaladt, és egy nagy puszit nyomva az arcomra átadott egy lovacskás levonót. Ráragasztottam a billentyűzet sarkára, és megköszöntem. Az öcsike sem maradhatott le ezért ő is megismételte ugyan ezt a műveletet. A nagyobb most elsős, és érdeklődéssel szemlélte ahogy a képernyőn egyre-másra jelennek meg a betűk. Nem köthette le túlságosan, mert elszaladt rajzolni, én pedig visszatérhettem az ablakon kibámuláshoz. Hirtelen éles visításszerű kutyahang ütötte meg a fülemet. Az én jól nevelt szobában alvós állatkám kiélvezi a falun töltött pár nap minden percét, és éppen az év, talán utolsó focizására kijövő fiúkat kezdte ugatni. Persze senki nem vette komolyan a kis zsebcirkálót, ami neki igencsak rosszul eshetett, ezért megvigasztaltam egy finom falattal. Közeleg a halottak napja, és a család nagyrésze kiment a temetőre. Öcsiék anyukája is mondta vigyenek ki pár virágot, és ahogy átmentem érte, csizmám sarka becsúszott a puha földbe. A sáros lábú ebecske bejött a házba és lekucorodott a melegben. Igazán ráfért volna egy füriztetés. A gyerekek már nem békésen dobozoltak, hanem idiánvisításokkal ugráltak az ágyon, ami merőben megnehezítette a koncentrálást,ezért bevetettem a legjobb trükköt.  Amint meghallották azt a kérdést, hogy "ki rajzol nekem szebbet?" azonnal visszaültek az asztalhoz és lázasan rajzolni kezdtek. Sietnem kellett a befejezéssel, mert be volt igérve nekik egy vadászós játék és már egyre türelmetlenebbek várták hogy elrejtsem az udvarban a kis figurákat, amiket majd "lelőhetnek". Befejezném én már, de én magam sem tudom ilyenkor pontosan mit akarok. Mindent elkezdeni a legnehezebb, és talán befejezni. De ezesetben könnyű dolgom van, ugyanis befejezték a rajzot és ezzel írásom sorsát is megpecsételték, miszerint hagyjam abba és igenis foglalkozzak velük. Ezért hát megteszem, mert már csak azt látom, ahogyan kiszaladnak a kertbe és az ablakon át integetnek nekem, siessek már siessek.