Egy
halk csobbanás törte meg az éjszaka csöndjét. Apró neszek
jöttek a nádasból, majd egy állat gyors lépteinek ritmusa
hallatszott. Pár nyögés és egy apró sikoly.- Ennyit hallott
mindössze a park éjjeli őre amikor szokásos köreit járta.
Elsőre pajzán gondolatok törtek elő elméjéből, de ahogyan
jobban figyelt érzett a hangban valami borzongatót és hidegséget.
Lámpáját villogtatva lépett fától fáig, viszont semmi
különöset nem látott. A szobor ugyan ott állt ahol szokott, a tó
is rezzenéstelen volt. Halkan továbbállt, de némi félelemmel,
ami a talpától a feje tetejéig átjárta. Alig néhány perccel
azután, hogy a férfi csosszanó lépteinek hangja elillant újra
hallani lehetett a hangokat. A tó vize mint egy kifeszített
vászon.0 Hirtelen fodrozódni kezdett és egy sötét ruhás férfi
mászott ki belőle. A kutya futott majd lehasalt a fűben. Alig
pihegett már, hosszú utat tehetett meg. A fekete alak most
hozzásétált és megfogta. Simogatta az állat fejét miközben
kivette a nyakörvébe dugott kis cédulát amin egy rövid üzenet
állt. Mindössze ennyi: ELKAPLAK! Baljósan hangzott, de a férfi
csak nevetett egyet és felállt. Csontjai ropogtak miközben
kiegyenesedett. Valószínűleg elfáradt a sok úszásban. Övére
két nagy fekete zsák volt akasztva. Kétség sem fért hozzá mire
lehetne használni. Egy ember élő, vagy holtteste pont elfér
benne. Azt viszont csak ő tudta, hogy nem sokkal ezelőtt a két
zsák helyett még három volt. Most az egyik a tó fenekén hever és
nem üresen. A szobor ami a parton állt, mintha figyelné.
Borzongató érzés volt. Elgondolkodva lépett előre párat és
elgyötörten megtámaszkodott egy közeli fában. A kutya odaosont,
majd leheveredett a lábánál. Reszketett, pedig nem volt vizes.
Félt. Szimatolt a férfi lába körül és vér szagát érezte.
Csaholni kezdett, mire az alak rácsapott. Csaholása halk szűkölésbe
váltott át, majd néhány pillanat múlva elhallgatott. Még mindig
érezte a vért. Az alak lábán és karján harapásnyomok és
dulakodás jelei látszottak. Ekkor újabb lépések neszét
hallották. Az eb remegett és megmerevedve feküdt a fűben. A
férfin nyugodtság tükröződött, szája szélén mintha aprócska
mosoly is játszadozott volna. Érezte ki van ott, legalábbis
sejtette és bízott az ösztöneiben. Meg sem fordult, úgy szólalt
meg:
-
Már vártam, hogy eljöjj. Azt hittem ezen az éjjelen nem kerítesz
rá sort. Annak pedig tudod mi lett volna a következménye.- mondta
mit sem sejtető, gunyoros hangon.
A
jövevény térdei remegtek, kapkodva vette a levegőt.
-
Elhoztam amit kértél. Talán már hiába, nem kaphatom vissza a
feleségemet.- lemondás érződött a hangjában, de hallani
lehetett, hogy reménykedik.
A
férfi keserűen felkacagott a szavak hallatán és így válaszolt.
-
Igazad van, nem látod már többé a feleséged. Pedig erős
asszonynak volt mondható, persze amikor még élt.- a férfi most
már hangosan nevetett.-Szép sebeket ejtett rajtam, látod a véres
karmolások nyomait. De hiába, már a tó fenekén van. Hamarosan te
is csatlakozhatsz hozzá.
A
másik ember most elsápadt, arcán könnycseppek futottak végig.
Szaladni akart, el innen messze. Nem tudott már. A férfi mögötte
állt és a karját fogta. Hirtelen egy erős ütést érzett majd
sötétséget, hallotta ahogy a kutya felvakkant, majd minden
elsötétült. Halk koppanással esett össze. A férfi ismét
nevetni kezdett miközben leoldotta övéről az egyik fekete zsákot.
A tó nem volt messze, odacipelte a hullát és beledobta. Alaposabb
takarításra nem volt ideje. Most nem. Viszont egy üres zsák még
volt nála. Elképzelhető, hogy nem ez volt az utolsó gyilkosság
az este. Kezére rászáradt a másik ember vére, gyorsan megmosta
és elindult megkeresni a kutyát. Az a fa mellett hevert, ahogyan
hagyta. Leült mellé a vizes fűbe és elgondolkodva simogatta,
mintha mi sem történt volna. Hosszú percek teltek el így és
egyszer csak megcsörrent a mobilja. Szám nem volt a kijelzőn,
ennek ellenére felvette. A hívó fél hangja rekedtes volt és újra
csak egy szót suttogott: elkaplak. A férfi letette a telefont.
Fáradt volt már az viccekhez. Ő ennek érezte az egészet, ostoba
tréfának. Hiszen vele nem packázhat senki. Elővette a kiélesített
kést és nézegetni kezdte. A hold halvány fénye tükröződött
az hegyes tárgyon, ez tetszett neki. Újra meglátta a lámpafényt
és tudta, hogy a park őre jár erre. Egy fa mögé osont de a kutya
csaholni kezdett. Tudta, hogy csak egy választása van. Az őr
hamarosan elhalad a fa mellett ami mögött áll. Mikor valóban ott
járt, ő egy mozdulattal az őr bordái közé nyomta a kését. Az
felordított majd összeesett. Még volt nála egy fekete zsák.
Újabb hulla a tó fenekén. Ez nem volt előre kitervelt gyilkosság.
Az ösztönei irányították és valamiféle furcsa bódulat.
Elvesztette maga fölött az uralmat és most öntudatlanul ölt.
Ismét érezte a borzongató érzést ahogyan közelebb került a
szoborhoz. Egyre jobban kimerült, talán öreg ő már ehhez. Ekkor
rozsdás vas csikorgását hallotta. Elsőre azt hitte, a képzelete
játszik vele mert egész éjjel talpon volt. De a kutya felszűkölt.
Megfordult és olyat látott amit még maga sem hitt el. A szoborban
rejtett csapóajtó volt ami most nyitva állt. Egy pillanatra ő is
érezte magában azt a félelmet, amit sokszor az áldozatai. Eleinte
nem mert közelebb menni, de a kíváncsisága nagyobb volt mint a
félelme. Lassan elindult a szobor felé. Az ajtó kilengett és
nyikorgó hangot hallatott. A kutya felugrott és mint akit puskából
lőttek ki, elfutott. A férfi most már halvány mosollyal az arcán
közeledett. Félelme elmúlt, az izgalom melegsége járta át a
testét. Ekkor már a nyitott ajtó előtt állt. A szobor belül
üreges volt. Belenézett, de semmit nem látott, viszont dohos
hullaszag csapta meg az orrát. Egy létra vezetett lefelé a
sötétségbe. Épp fordult volna meg, hogy visszamenjen, mikor
kárörvendő kacagást hallott közvetlenül mögötte. Éles
szúrást érzett a bordái között majd felnyögött. Feje zúgni
kezdett és elhagyta az ereje. Valaki belökte a szobor ajtaján és
most zuhant lefelé élettelenül. Az ajtó bezárult mögötte.
Élete ajtaja is. A másik férfi a szobor előtt állt kaján
vigyorral az arcán, és csak ennyit mondott:
-
Megmondtam, hogy elkaplak.
