Szavak..

Eszembe jutott már rengetegszer, hogy mért dobálóznak néha az emberek szavakkal. Kimondanak olyanokat, amiket még ők maguk sem gondolnak komolyan, de kimerik mondani. Nincs jelentősége, nincs következménye. Még, ha van is, azzal már nem törődnek. Legtöbbször a számítógép mögött hangzanak el kamu ígéretek, nem igaz szavak. Annyira könnyű leírni, kimondani nehezebb lenne, de persze addig sosem jutnak el. Gondolnak vajon arra, hogy a másiknak esetleg jelent valamit? A másik netalán komolyan veszi? Ha viszont komolyan veszi, fájni fog neki. Idővel így is úgy is rájön, hogy csak szavak. Leírt betűk a monitoron. Kinek jó ez? Annak aki leírja, vagy annak aki kapja? Talán annak aki leírja, mert neki nem szükséges választ kapnia, átvághatja a másikat. Nem gonoszkodásból, és nem azért mert fájdalmat akar okozni neki. Jó esetben nem ezért. Csak, ha a partner viszonozza a szavakat, elégedettséggel tölti el, hogy igen, megint oda van értem valaki. Picit kellene csak belegondolni. Fordított esetben is olyan muris lenne ez? Kétlem, bár vannak olyanok, akik tapasztaltak már ilyet, és leírt dolgokat ritkán hisznek, főleg ha érzésekről van szó. Érzések..érezhetünk olyanok iránt bármivel is többet szimpátiánál, akiket alig-alig ismerünk? Talán igen, de inkább nem. Akit nem ismerünk, abba nem lehetünk szerelmesek, és nem lehet a legjobb barátunk sem. Attól nem fogjuk ismerni, mert tudjuk mi a kedvenc zenéje, és hány kutyája van. Abból nem fogjuk megtudni, mire hogyan reagál, milyenek a mindennapjai. Nagyon meg kell gondolni, kinek mit mondunk, vagy írunk le.

„Akinek nem volt esze délelőtt, délután sem lesz”

„Akinek nem volt esze délelőtt, délután sem lesz.” Sokszor hallottam ezt a mondatot kiskoromban, nagyapámtól. Nem teljesen értettem, mit jelent, de már kezdem felfogni. Még elég rövid pályafutásom során, megismerkedtem pár emberrel, akire mások azt mondanák IQ nuku. Persze ezzel senkit nem akarok megsérteni, és nem egy elfuserált célzás. Velük sajnos nem éri meg leállni vitázni, vagy megpróbálni megmagyarázni, hogyan is van ez. Sosem fogják belátni, jó nekik az úgy ahogyan van és a tisztelt személy csak önmagát húzza fel. Trágár szavakkal fejezik ki a véleményüket más emberekről, dolgokról. Most egy picit úgy beszélek mint egy külön „fajról” amiért szégyellem is magam. Persze ebben csak az a rossz, ők sosem fognak erre rájönni, nem is foglalkoztatja őket. Nem fájnak nekik az igaz szavak. Saját magunkat ejtjük kétségbe azzal, ha megpróbálunk bármit megmagyarázni. Nem fogják megérteni, nem fog megjönni attól az eszük, vagy megváltozni a gondolkodásuk. Ez csak az én véleményem, így látom a dolgokat, ha valakit megbántottam, nagyon sajnálom. 

A pillanat varázsa..

Éjszakákon át álmatlanul forgolódtam. Zavaros volt minden, a fejemben cikázó gondolatok halmaza. Egy dologra koncentrálni nehéz küldetésnek bizonyult. Magam sem tudtam mi miatt. És akkor jött az, amikor úgy érzem, kilibbenek a testemből, és talán kívülről szemlélem önmagam, a szemem szinte könnybe lábad, és nyomás nehezedik az agyamra. Igen, ilyen az amikor írok. Amikor élvezem amit csinálok, és hirtelen könnyebb lesz minden.

Amint lezárom a kis ablakot, elmentem a munkám, mindez megszűnik létezni. Írással töltött napok után, hirtelen nyugodtan feküdtem le aludni. Mikor lecsuktam a szemem, megkönnyebbülés, vagy valamilyen nyugodtság fogott el. Mint mikor egy magas domb megmászása után az ember megpillantja a tájat, és a völgyet ami csalogat arra, hogy lefussunk. De lefutni már nem mertem. Nem, mert ha lefutnék talán egy újabb domb magasodna elém, és erre még nem vagyok felkészülve. Talán pár nap, elég lesz majd arra, hogy nekiinduljak. De addig is nézni akarom a tájat. Sosem tétlenül, mert nem ülhet az ember mindig le, ha jól csinál valamit. Nem, mert törekedni kell arra, hogy azt a valamit ne csak jól, de még jobban megcsinálja. Ha most abbahagynám, mert eddig esetleg jó lett, nem lenne még jobb. Mikor akadályokba ütközik az ember, nehéz megint megpróbálni, de csak picit kell erőt venni magadon, és ha megtetted és második nekifutásból sikerül, olyan boldog, és elégedett leszel, ami talán nem lettél volna ha elsőre megcsinálod. Mindennek meg van a maga varázsa. A pillanatnak is. Annak attól mert elmúlik. Ha az autóban ülve elhaladunk egy szép fa, szép ház, vagy egy feldíszített karácsonyfa mellett, szemünkkel kapkodunk utána. Minél többet akarunk belőle látni azalatt a pár másodperc alatt míg elsuhanunk. És valamiféle boldogsággal tölt el. Ha megállnánk, kiszállnánk és néznénk, néhány másodperc múlva elvesztené a varázsát. Minden attól szép, hogy elmúlik. Az élet is. Mert minden másodperc lehet az utolsó.

Csupán üres fecsegés

Elkezdek valamin gondolkodni. Ráveszem magam, igenis gondolkodjak. Törjem a fejem! Ki akarom gondolni miről írjak. Megvan! Szinte látom ahogyan a kis villanykörte megjelenik a fejem fölött, mint a mesékben. Rákezdek, írok, írok,és egyszer csak megakadok. Rádöbbenek, hogy hülyeség mindaz amit eddig leírtam. Vagy talán nem hülyeség, csak nekem épp most egyáltalán nem tetszik. Visszatörlés, és utána leírom amit valóban gondolok. Ezekből persze nem származnak értelmes dolgok, de mindenkinek lehet rossz napja. Amint látom ez a mostani ilyen..

Még a kezdetek kezdetén

Mikor először kezdtem írogatni, egy regénnyel próbálkoztam. Rájöttem, hogy az bizony elég nehéz, legyen elég, de még sem túl sok, ne legyenek benne elvarratlan szálak, és ne kavarjak semmit össze lehetőleg. :) Néhány oldal után abbahagytam és egy időre az írást is. Egyszer nagyon sok minden összejátszott, szomorú voltam. Elkezdtem írni, és egy félóra múltán elkészültem. Azóta gyakran írok, nagyon szeretek. Gyakorolok. Gyakorolok mert ezt is kell, nem sikerül elsőre tökéletesen. De addig is megosztom az első pici firkálmányomat :)

Az ember sokszor mondja azt magában: ennél rosszabb már nem lehet..pedig lehet, és az a bizonyos "rosszabb" talán közelebb van mint gondolnánk. Az emberi lény furcsa állatfaj. Csak keresi, keresi a jobbat..és nem néz körül. Pedig minden pici dolognak lehet örülni, ha egy kicsivel tágabbra nyitjuk a szemünket. Kiskoromban sosem akartam hercegnő lenni. Nem akartam a tornácon állni, és nézni a herceget. A mesékben minden jól végződik, de tudtam, az a valóságtól távol áll. Ez nem a pesszimista gondolkodásmódra utalt. De minek hitegetni magamat, ha tudom, csak álom maradhat? Mióta nőttem valamit bár még mindig egy kisgyerek vagyok sokak szemében, amiért senkit nem hibáztatok mert igazuk van..de már látom, hogy jó döntés volt elnyomni magamban a tündérmesék varázslatosan hívogató világát ahol szabadon szállhat a képzelet. És itt a hiba..csak a képzelet. Sokszor gondoltam arra is, mért nem mutatják hogy mi történik a boldogság után? Mi van akkor, ha a Királyfiból is egy iszákos disznó lesz, Csipkerózsika pedig három szeretőt tart és éjszakánként ellóg amiből a férje nem érzékel semmit? Mi van akkor ha ez van a happy end után? Elképzelhető, de még jó is hogy nem mutatták. Legalább addig elhiszed hogy ilyen a boldogság. Idővel úgy is rájössz, ez egyáltalán nem így van. De ráérsz még vele miért siettetnéd? Azt érzem, csak az hiányzik hogy valaki igazán szeressen. Minden embernek szüksége van a szeretetre, még annak is aki elég ügyesen leplezi. Hasonló a levegővételhez. Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék, és, hogy szeressen. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem mindenkinek adatik meg a lehetőség arra, hogy szerethessen. Ha nincs kit szeretned, akkor sem "szerethetsz" minden második embert aki elmegy melletted az utcán..Mert az nem szeretet. És ahogy önmagát az ember nem hitegeti, úgy másokkal sem szép húzás ezt elkövetni..Miért mondod neki, hogy szereted, ha közben nem is? Miért játszod el azt, hogy ő a mindened ha magad is tudod, ez nem így van. Mit vársz? Jót akarsz neki? Az gondolod boldog lesz egy "szeretlektől"? Hidd el nekem, hamar rá fog jönni, ez csak egy nyolc betűs szó. Az sokat számít, hogyan mondod ki..Mikor benne van az érzés, na az az igazi szeretet. Sokan azt hiszik ha valakit csinosnak, szépnek találnak, már rögtön szeretik...szeretik? Dehogy! Mindennek örülni kell, annak hogy csicsereg a madár, süt a nap vagy éppen hull a hó, annak hogy együtt van a család, a barátaiddal vagy, vagy kettesben azzal aki igazán fontos neked, jól meg kell becsülni az ilyeneket. Ki tudja meddig tart..és aztán derült égből villámcsapás, akár kisebb, akár nagyobb..

Meg akarok halni mánia..

Ha ez most egy levél lenne, először ráfirkantanám kinek is szól. De ez nem egy levél, és valójában még én sem tudom kinek vagy kiknek szánom. Kik is azok, akik azt mondják: "Meg akarok halni, felakasztom magam, felvágom az ereimet!" Sok ilyen kedves megnyilvánulás van, ez általában akkor jön elő mikor az illetőt rossz passzban találja a felkelő nap. Ezt komolyan gondolják, vagy csak egy fenyegetésnek szánják? Talán belülről azt ordítják: "Foglalkozz velem! Figyelj oda rám! Én csak egy kis törődésre vágyom!" Miért mondanak ilyet? Nem teszik meg sosem, legalábbis nagyon ritkán szerencsére. Mondani mindent lehet, de ők maguk is tudják, hogy nem fognak kiugrani a tizedikről és késsel nekiállni a karjuknak ha épp nem érik el azt amit akarnak. Lehetséges, hogy csak egy fenyegetés. Egy fenyegetés ami sosem válik be. De kit fenyegetnek ezzel? Önmagukat, a szüleiket, az olyan embereket akiknek fontosak? Zsarolni akarnak ezzel? És ha igen mit? Vagy hogyan? Számtalan kérdést tudnék még feltenni ezzel kapcsolatban. Nem gondoltam még bele, mit érezhet az ember ilyen helyzetben. A gyermekeid előtt mivel akarsz majd dicsőséget szerezni? Mivel szeretnéd elérni hogy felnézzenek rád? Azzal hogy megmutatod a nem teljesen beforrt hegeket a karodon, és azt mondod: Nézd kislányom ezt csináltam magammal 14 évesen, és igen én büszke vagyok rá, csináld csak te is! A legjobb érzelmi zsarolás, mire vársz még? Komolyan ezt akarod? Nem tudnám elképzelni. És ha valóban megtennéd? Végeznél magaddal..Jobb lenne azután? Jobb lenne neked az, ha nem látnád többé ahogy kizöldül a fű tavasszal, vagy leesik az első hó? Ha nem látnád az őszi erdő ezer színben pompázó fáit? Még a lehetőséget is elvennéd magadtól, hogy egy hosszú boldog életed legyen. Pedig mindenki álmodozik. Mindenki elképzeli a jövőjét, vagy hogy hogyan szeretné leélni az életét. Aztán valakinek összejön az álma, és valakinek jobb lesz mint amiről álmodhatott. De sajnos van, akinek rosszabb. De még az sem elég indok arra, hogy végezz magaddal. Persze nem másoktól kell engedélyt kérned rá, és nem másoknak kell megmagyaráznod, mért is tennéd. Csak is magadnak. De vajon magadnak megtudnád?

Otthon töltött őszi szünet..

 Ahogyan az ablak melletti székemen ültem, ölemben a laptopommal, ki-ki nézegettem az őszülő tájra. A korhadó, öregedő fák levelei gyönyörű színekben pompáztak. Kerítésünk léceit megviselték az évek, jobbra-balra dűlöngéltek, és olyan volt, mintha már csak a szőlőtőkék tartanák őket össze. Néha egy-egy bogár nekicsapódott az ablaknak, majd halk koppanással leesett. A szomszéd ház udvarára bekukkantva, a tyúkocskákat és egy kiscicát az anyukájával láttam, na meg a kutyájukat ahogyan az én fehér szobakutyámmal éppen egy kis sáros földben hemperegnek. Nesze neked városi eb, gondoltam magamban, és mosolyognom kellett a látványon. Általában télire is kint felejtjük a hintaágyat merő véletlenségből ezért most egy szép levéltakaró borította. Mellettem a földön két piciny unokatesóm éppen egy dobozt rámolt ki, de szép csendben mert megkértem őket. Az egyik hirtelen ideszaladt, és egy nagy puszit nyomva az arcomra átadott egy lovacskás levonót. Ráragasztottam a billentyűzet sarkára, és megköszöntem. Az öcsike sem maradhatott le ezért ő is megismételte ugyan ezt a műveletet. A nagyobb most elsős, és érdeklődéssel szemlélte ahogy a képernyőn egyre-másra jelennek meg a betűk. Nem köthette le túlságosan, mert elszaladt rajzolni, én pedig visszatérhettem az ablakon kibámuláshoz. Hirtelen éles visításszerű kutyahang ütötte meg a fülemet. Az én jól nevelt szobában alvós állatkám kiélvezi a falun töltött pár nap minden percét, és éppen az év, talán utolsó focizására kijövő fiúkat kezdte ugatni. Persze senki nem vette komolyan a kis zsebcirkálót, ami neki igencsak rosszul eshetett, ezért megvigasztaltam egy finom falattal. Közeleg a halottak napja, és a család nagyrésze kiment a temetőre. Öcsiék anyukája is mondta vigyenek ki pár virágot, és ahogy átmentem érte, csizmám sarka becsúszott a puha földbe. A sáros lábú ebecske bejött a házba és lekucorodott a melegben. Igazán ráfért volna egy füriztetés. A gyerekek már nem békésen dobozoltak, hanem idiánvisításokkal ugráltak az ágyon, ami merőben megnehezítette a koncentrálást,ezért bevetettem a legjobb trükköt.  Amint meghallották azt a kérdést, hogy "ki rajzol nekem szebbet?" azonnal visszaültek az asztalhoz és lázasan rajzolni kezdtek. Sietnem kellett a befejezéssel, mert be volt igérve nekik egy vadászós játék és már egyre türelmetlenebbek várták hogy elrejtsem az udvarban a kis figurákat, amiket majd "lelőhetnek". Befejezném én már, de én magam sem tudom ilyenkor pontosan mit akarok. Mindent elkezdeni a legnehezebb, és talán befejezni. De ezesetben könnyű dolgom van, ugyanis befejezték a rajzot és ezzel írásom sorsát is megpecsételték, miszerint hagyjam abba és igenis foglalkozzak velük. Ezért hát megteszem, mert már csak azt látom, ahogyan kiszaladnak a kertbe és az ablakon át integetnek nekem, siessek már siessek.

Csak egy üdvözlet

Indítottam egy blogot. De miért? Minek? Magam sem tudom. Nem lesz sosem a legnépszerűbb, ugyanis csak saját írásaim vannak rajta, és nem máshonnan szedett idézetek. Remélem azért érdekel majd párakat ez a néhány "firkálmány". :)