Valentájn nap – ahogy mi szeretjük

Reggel felkeltem, és rögtön észrevettem, hogy a kutyám kecsesen rápottyantott a küszöbre. Csodálatos indítása egy csodálatos napnak. Felnéztem a kék közösségi portálra, ahol kétféle megnyilvánulással találkoztam. Egyesek sírdogáltak, hogy itt a nagy nap és ők egyedül töltik. Na igen, ők a szinglik. Mások szidták őket, hogy miért nem foglalkoznak egyéb dolgaikkal, hisz ez is csak egy csütörtök. Igen, nos, feltételezem, hogy ők is szinglik. Jobban belegondolva ez az „ünnep” az egyedülállóknak és távkapcsolatban élőknek szól, hogy az átlagosnál is nyomorultabbul érezzék magukat. És persze mi – mert az ember mazochista állatfaj – be is vesszük, és készséggel teljesítjük a ránk háruló kötelességet. Sírunk, szerelmes filmeket nézünk, romantikus számokat hallgatunk és tömjük magunkba a csokit, mintha előírás lenne. Mert végtére is, bárhogyan nézem, az. Ezt látjuk a filmekben, ezt sugallja felénk minden. Ha nincs párod, eme fantasztikus napon, nyomorodj meg. Soha nem vertem nagy dobra a Valentin-napot, mert lényegében teljesen fölöslegesnek tartom, másrészt meg olyan ez mint a Halloween, egy hülye amcsi ünnep, aminek valamilyen furcsa okból itthon mindenki előszeretettel hódol. Igaz, ha már valamit csinálunk, azt csináljuk rendesen, szóval az áruházakban már hetek óta mindenhol szívecskék, plüssállatkák és rózsaszín csillám csokoládék várnak minket. Lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, de én nem értem, miért jó az, ha tudom, hogy  Valentájn napon, azaz 14-én ajándékot fogok kapni. Személy szerint jobban szeretem a spontán dolgokat. Meg egyébként a szerelmesek ünnepével úgy is a virág-, és ajándékárusok járnak a legjobban, ez köztudott. Szóval mindent összefoglalva mi magunk sem tudjuk mit csinálunk, kinek is okoz örömet ez az egész, vagy mi a hátránya. Csak csináljuk, mert ezt látjuk mindenhol. És bár elég hamar rá lehetett ebből jönni, beismerem nőiesen; igen, én is szingli vagyok.